Fény

A negyvenes években vagyunk, alföldi tanya-világ. A második világháború a küszöbön. A kislány skarláttal és szívizom-gyulladással napokig élet és halál között lebeg legyengült testtel. Ahogy ott fekszik lázasan, minden szót hall maga körül, minden történést érzékel: ahogy aggódnak a felnőttek, sürögnek-forognak, orvosok jönnek, ötletelnek, mit lehet még tenni, még megpróbálnak egy új gyógyszert, ha az sem segít, már csak a csodában lehet bízni. A kislány nem aggódik, nem is érti, mi ez a nagy aggodalom, nincs már teljesen eszméleténél, távolodóban van, megnyugszik. Lázálmában nagy fényességet, angyalt lát. Aztán csoda történik, hat a gyógyszer és pár nap alatt teljesen felépül. Édesanyám közvetlen tapasztalása ez. Ő ezek alapján azt mondja "fény vagyunk".

Legutóbb, a MÁS jóga oktatóképzésen a jóga filozófia szemszögéből beszélgettünk az ember modelljéről, hogy milyen rétegei, burkai (kosha) vannak az emberi lénynek (fizikai test - finom test - kauzál test), melyik buroknak mi a szerepe, hogyan tapasztalhatjuk meg működésüket akár a hétköznapi tevékenységeink során is és melyik burok az, amelyet az elképzelések szerint továbbviszünk egy következő inkarnációba.

A közelgő FÉNY ünnepének alkalmából arra voltam kiváncsi, hogy ez a tudás - a Test-Lélek-Szellem egysége - hogyan érhető tetten magyar írók, gondolkodók, művészek írásaiban. Ha azt a fajta szisztematikusan kidolgozott rendszert, amit a jóga filozófia képvisel, nem is találtam meg szavaikban, mégis az alábbiak arról tanúskodnak, hogy jelen van ez a tudás a mi kultúránkban is.

Fogadjátok szeretettel az alábbi idézeteket!

Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:


Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Aki tegnap voltál:

ma már nem te vagy.

Aki holnap léssz:

ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi

egy életté a folyamatos halált.

A teljes lét: élet-nélküli.

A teljes öröklét: idő-nélküli.

A teljes működés: változás-nélküli.

A teljes hatalom: erő-nélküli.

A teljes tudás: adat-nélküli.

A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.

A teljes szeretet: érzés-nélküli.

A teljes jóság: irány-nélküli.

A teljes boldogság: öröm-nélküli.

A teljes zengés: hang-nélküli.

Weöres Sándor

Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.

De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. … Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.

Márai Sándor: Füves könyv – Az egyezkedésről; Arról, hogy a szívünkkel is kell élni

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.

Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy az ember része a világnak

Most rólad van szó! Csakis rólad, akiben az "én vagyok" élmény él. Az emberek jönnek-mennek, de te maradsz. Önmagad állandó társa vagy. Álmodban is kísér. Ott is énként bolyongsz, s rájössz majd, hogy a halálod után is megmarad. És most jön a lényeg. Ha ez így van, lehetetlen, hogy önmagaddal ne légy jóban!

Müller Péter

Tudod-e, hogy amint felparázslik és tudatossá válik benned halhatatlanságod tűzmagja, az benső újjászületésed tapasztalását jelenti?

Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza.

Tudnotok kellene: bármit is csinál az ember, mindenképpen örökké él. Legfeljebb ruhát cserél. Hogy mikor, annak nincs jelentősége. Az élet örök.

Szepes Mária

ÁLDOTT ÜNNEPEKET!

PPP with PPP

Practice, Practice, Practice with Patience, Persistence, Perseverance

Gyakorolj, Gyakorolj, Gyakorolj! Türelemmel, Kitartással és Állhatatossággal

Volt egyszer egy a szívemnek kedves fiatalember, aki medikus lévén rendkívül sokat tudott az emberi test belső működéséről és erről szeretett is hosszasan beszélni. Ilyenkor csak hallgattam a tudományos kiselőadást és mosolyogva elmerültem szeme mélységében szerelmesen... Egyszer aztán hosszas fejtegetés következett arról, hogy milyen elektro-kémiai folyamatok zajlanak le az agyban akkor, amikor az ember szerelmesnek érzi magát és hogy az egész "szerelem" dolog tulajdonképpen kémiai anyagok cseréjeként modellezhető... ekkor kezdtem kiábrándulni belőle... Idővel teljesen elmúlt a szerelem a szívemből (biztosan meg tudta volna tudományosan magyarázni, hogy mi is történt kémialiag az agyamban). Milyen szürke is lenne a világ, ha mindent kémiai anyagok cseréjeként értelmeznénk! Kicsit így érzem most magam, ahogy a jóga egyik központi fogalmát - a tudatot, tudatosságot - amit tapasztalati úton ismerek, amit nap mint nap igyekszek gyakorolni, most a nyugati tudományosság analitikus, mikroszkópikusan boncolgató, leíró módján kellene, hogy megközelítsem. Úgy érzem, itt marad üresen a forma, amiből kivettük és eldobtuk a lényeget.

A jóga nyugati-típusú tudományos megközelítése izgalmas gondolat is lehetne, ám ahhoz, hogy erről igazán hatásosan és meggyőzően tudjak írni, olyan bio-kémiai ismereteknek kellene birtokában lennem, amelyeknek jelenleg nem vagyok. Utánaolvasva a különböző agyi területek működésének, kiderült számomra, hogy ez egy rendkívül összetett téma. Ahogy haladtam egyik területről a másikra, egyik linket követve a másik után, egyre bonyolultabb lett a kapcsolati rendszer és egyre több a latin szó: agykéreg, agytörzs, homloklebeny, halántéklebeny, kisagy (cerebellum), limbikus rendszer, hipotalamusz, hipokampusz, agyalapi mirigy, amygdala, stb-stb. Egy idő után csak táncoltak a szemem előtt a betűk, de kevés maradt meg (az agyam melyik részében is???)

Nagyvonalakban maradjunk annyiban, hogy az emberi agyban többféle, jól elkülöníthető terület van, amelyek különböző funkciókért felelnek, mint például: kognitív képességek: beszéd, gondolkodás, figyelem, emlékezés, érzékelés-észlelés, érzelmek; tudatos és automatkus mozgás irányítása, test belső működésének (vérnyomás, hormontermelés, testhőmérséklet, légézés, alvás és ébrenlét) szabályozása, fenntartása. Tudjuk azt is, hogy több mint 100 milliárd (!) agyi idegsejt (neuron) működése teszi mindezt lehetővé. A neuronok szinaptikus elekro-kémiai kapcsolatokat hoznak létre egymással egy összetett kapcsolati hálózatban - felveszik és továbbadják egymásnak az információt, amíg az el nem jut rendeltetési helyére. Külön érdekesség, hogy a neuronok folyamatosan változtatják az érzékenységüket és az egymással való összekötöttségüket.

Manapság a tudósok a technológia segítségével (fMRI, EEG, MEG, PEG) képesek a különböző agyi területek aktivitását valós időben, működés közben is vizsgálni. Az így végzett kutatások során kiderült, hogy az agy képes megváltoztatni saját szerkezetét, folyamatosan tökéletesíteni az idegi kapcsolatokat, újabb és újabb összeköttetéseket létrehozni, hogy az adott feladatot a lehető leghatékonyabban tudja elvégezni. Az agy ezen képességét nevezik neuroplaszticitásnak. Megállapították azt is, hogy a hosszú távú plasztikus változásokhoz fontos a figyelem, a koncentráció jelenléte (remek kapcsolódási pont a jógához!). A neuroplaszticitásra vonatkozó kutatások során azt is megállapították, hogy az agyi idegek száma és élettartamuk meghosszabbítása is lehetséges, új dolgok tanulása és testmozgás által.

Ha valamit rendszeresen megismétlünk, gyakorlunk - legyen ez egy mozgás (jóga ászana), hétköznapi tevékenység, gondolat, érzelem, akkor az egyre jobban megerősíti ezeket az idegi összeköttetéseket az agyban, míg végül teljesen elmélyül és "tökéletesen", szinte automatikusan tudjuk kivitelezni az adott dolgot. Gondoljunk csak arra, hogy egy 1 év körüli kisgyerek számára micsoda küzdelem testének egyensúlyban tartása két lábon állva és micsoda koncentrációt igénylő feladat egyetlen lépés megtétele. Ezt te is megélted. És most? Kell még koncentálnod arra, hogy hogyan lépj egyik lábaddal a másik után úgy, hogy közben talpon maradj? Nem, ez már bevésődött, automatikussá vált. Az agyi összeköttetések ezen képlékenysége igen hasznos számunkra, hisz ez azt jelenti, hogy bármikor képesek vagyunk új összeköttetéseket, ezáltal új gondolatmintákat, szokásokat létrehozni, új dolgokat elsajátítani - azaz formálni önmagunkat, a magunkról és a világról alkotott képünket.

Ha egy régi szokást szeretnél egy számodra hasznosabb szokással kiváltani, ismételd meg az új dolgot 21 napon keresztül minden nap és kialakul az új szokás. Próbáld ki!

Sajnos azonban ez azt is jelenti, hogy minél többet ismétlünk valami kevésbé építő jellegű dolgot - legyen az például egy negatív gondolat vagy érzelem, az annál mélyebben bevésődik, hisz ezek az idegi összeköttetések is "tökéletesen" fognak működni... a neuronok nem fognak különbséget tenni számunkra hasznos vagy kevésbé hasznos, "jó" és "rossz" között, ezért sem mindegy, mivel töltjük meg a tudatunkat!

Életünk során érzékszerveink révén információkat gyűjtünk a környezetünkből és ezek alapján építjük fel a világképünket. Ezek az érzékszerveken keresztül érkező tapasztalatok azonban nem közvetlen tapasztalatok: például látás esetén a tárgyról visszaverődő fénysugarak a szemben ingereket váltanak ki, az így létrejött ingerület eljut a látó központba, ahol az idegrendszer feldolgozó folyamatai, emlékei és korábbi tapasztalatai által kialakított látványból lesz a "tapasztalat". Az, amit a valóságról gondolunk, amit valóságnak hiszünk, nem a külvilágban van, hanem a mi elménkben jön létre. Sokszorosan áttételes úton az elme alakítja ki azt a tapasztalatot, amit te valóságnak hívsz.

Tehát minden, ami tapasztalati valóságként a hétköznapi tudatosság szintjén megnyilvánul, az mind mind elmefolyamat. A elme állandóan kondícionálódik, a tapasztalatokból így állandósult, mély lenyomatok jönnek létre az elmében, amelyek csak lassan, nagyon tudatos odafigyeléssel változtathatóak. Valójában minden nap teljesen más és más élmények érnek minket, mégis legtöbbször a kondicionáltságaink szerint reagálunk ezekre nagyjából kiszámítható módon.

Sokszor hallom másoktól azt, hogy "én ilyen vagyok, így működöm, így szoktam" - mintegy kifogásként, magyarázatként arra, hogy miért nem tudnak változtatni valamin. Vajon belegondoltak-e egyszer is, megkérdezték-e maguktól, hogy tényleg ilyenek, tényleg így működnek, miért így működnek és miért nem másképp? Kipróbálták-e milyen mikor nem így működnek, mikor kilépnek a megszokottból és tudatosan máshogy viselkednek? Ha kipróbálnák a "másként működést", az feltehetően idegennek hatna és már nem éreznék önmaguknak magukat. De vajon mi a szokásaink vagyunk csupán? Bizonyára nem.

Amikor jógát gyakorlunk, legyen az ászana, pránajáma, koncentráció, meditációs technika, végső soron arra törekszünk, hogy ezekből a kondicionáltságokból kilépjünk, az elme örvényeit lebírjuk. Éber jelenléttel belemerüljünk a jelen pillanatba, az adott tevékenységbe, a létezés örömébe. A törekvés ez, azonban általában nem teszünk mást, csak újabb, esetlegesen tágabb kereteket adunk az elmének. A határaink tágítása, elménk plaszticitásának növelése azonban végül elvezethet egy olyan állapotba, ahol kilépünk az elme korlátaiból és belemerülünk a csendességbe, a szamádhiba.

Addig is PPP with PPP - mondja Dr. Ganasan.

Practice, Practice, Practice - Gyakorolj, Gyakorolj, Gyakorolj!

with Patience, Persistence, Pereverance - Türelemmel, Kitartással és Állhatatossággal

Virabhadra, a belső harcos

Ha jártál már jóga órán, akkor valószínűleg csak néztél kikerekedett szemekkel, amikor először hallottál valami ilyesmit, hogy:

adhómukhasvánászana, csaturangadandászana, parivirttaparsvakonászana vagy hanumánászana.

"Na persze, nem elég, hogy teljesen kitekeredek itt, nyúlok erre, feszülök arra, még jegyezzem is meg ezeket az értelmetlen szavakat?!" - gondolhattad magadban, mikor a tanár már nem adott túl sok instrukciót, csak sorolta az ászanák szanszkrit neveit és elvárta, hogy emlékezz melyik hangsorhoz melyik testhelyzetet kell felvenned. Pedig az ászanák nagy részének neve teljesen logikusan írja le az adott testhelyzetet, így ha megtanulsz pár alapvető szanszkrit kifejezést, könnyedén értelmezheted a hallottakat: pl: eka pada sirsasana: eka = egy, pada = láb, sirsa = fej asana = testhelyzet - azaz "egy lábas fejállás".

Vannak azonban olyan ászana nevek is, amelyek mitológiai alakokról vagy állatokról kapták nevüket, szimbolikus tartalommal rendelkeznek - így ezek mélyebb megértéséhez hasznos lehet utánanézni, hogy pontosan milyen szimbolika áll a háttérben.

Az ind mitológia - mondanom sem kell - legalább annyira összetett, ellentmondásos és nehezen érthető számunkra - mint bármi más, ami indiai. Amikor elhatároztam, hogy utána járok, ki is volt Virabhadra - akiről a Virabhadrasana, a hős vagy harcos póz a nevét kapta, sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Ahány leírást elolvatam, annyi verzió - különösen a részletek tekintetében. Szerencsére a fő történésekben megegyeznek a leírások...

Hogy a történet közepébe vágjak:

Virabhadra tulajdonképpen csak egy mellékszereplő Shiva istenség, Szati (Sati vagy Dakshayani) és Daksha király történetében. Virabhadra egy félelmetes puszító szörnyeteg, akit Shiva haragjában hozott létre a saját hajcsimbókjaiból. Hatalmas testével, három izzó szemével, tűzpiros hajával, rengeteg karjával, kezeiben különböző rettenetes fegyverekkel, nyakában láncon lógó koponyákkal - nem az a fajta alak, akivel szívesen összetalálkoznék...

Álljunk csak meg! Hogy is van ez? Eddig azt képzeltem, valami önfeláldozó hősről lehet szó, aki megmenti a világot valami "rossztól" és erre kiderül, hogy egy félelmetes puszító gyilkos! Nem értem, miért is emlékezünk meg egy ilyen alakról a jógában, ahol a nem ártás vagy ártatlanság (ahimsa) az első és legfontosabb erkölcsi elv (yama), minden további alapja.

Menjünk egy kicsit mélyebbre a történetben, hátha megkapjuk a választ.

Devi istennő Brahma parancsára öltött emberi testet a nagy hatalmú Daksha király egyik leányaként. Azzal az életcéllal testesült meg Szati alakjában, hogy Shivát, aki ekkor aszketikus elvonultságban, meditációba merülve élt a Kailasa hegyen a Himalájában, alázatos odaadásával elcsábítsa és feleségül menjen hozzá. Szati kora ifjú korától áhítatos híve volt Shivának, szigorú lemondást gyakorolva végül elnyerte Shiva figyelmét, aki feleségül vette őt. Daksha király azonban nem jó szemmel nézte ezt a frigyet, hisz királyi lányáért gazdagabbnál gazdagabb, hatalmasabbnál hatalmasabb világi kérők sorakoztak. Nem tudott megbékélni azzal, hogy lánya, Shiva miatt, a himalájai remeték életét választotta, távol a családjától.

Történt egy nap, hogy Daksha király - hatalma fitogtatása végett - hatalmas tűz áldozati szertartást (yajna) rendezett, ahova  - Shiva és Szati kivételével - minden istenséget és égi bölcset (rishi) meghívott. Szati mit sem törtődve azzal, hogy nem hívták, elment a szertartásra, mert szerette volna viszontlátni családját. Daksha azonban nem fogadta illően leányát, hűvösen viselkedett, majd a meghívottak előtt sértegette őt is és Shivát is. Szati ekkor megértette, hogy apja számára ő már nem a szeretett leány, hanem az "ellenség" felesége. Elhatározta, hogy azonnal lemond a testéről, ami az egyetlen dolog volt még az életében, amit Daksha révén kapott. Transzba merülve felszította a belső tüzet, Agnit és teste spontán elégett. (Más változatban belevetette magát az áldozati tűzbe).

Szati önfeláldozása hallatán Shiva szörnyű haragra gerjedt. Az isteneknek szerencsére sikerült Shivát meggyőzniük, hogy haragjában ne járja el a világmindenséget elpuszító táncát, a tandavát. (Szerencse, mert ha eltáncolta volna, most valószínű nem írnám itt ezt a blogbejegyzést...). Helyette "csak" csimbókos hajkoronájából tépett ki egyetlen tincset, amit a földhöz csapva megteremtette Virabhadrát és (női aspektusát) Bhadrakali-t - a két kegyetlen harcost. Virabhadra azt a feladatot kapta, hogy puszítsa el a Daksha király által tartott szertartás minden kellékét és résztvevőjét. Virabhadra, térdet hajtva az isteni szándék előtt, azonnal a szertartás helyszínére sietett és kiméletlenül elbánt mindekivel: összetörte a szertartási edényeket, megszentségtelenítette a felajánlásokat, eltörte Yama, a halál istenének botját, megtaposta Indrát, a mennydörgés, a villámlás és a harc istenét, végül puszta kézzel megfojtotta, majd levágta Daksha fejét, amit az áldozati tűzbe dobott. Dolga végeztével visszatért Shivához a Kailasa hegyre.

A történet végén, Brahma közbenjárására, Shiva minden érintettnek megbocsájtott, visszaadta életüket és megáldotta őket. Daksha szintén visszakapta életét és királyságát is. Megbánva gőgös viselkedését - egy új (kecske) fejjel a nyakán végül odaadó Shiva hívő lett élete hátralevő részében. Szati ebbe az életébe már nem tért vissza, későbbi megtestesülésében Parvati alakjában lett Shiva állandó társa.

A történet után, kanyarodjunk most vissza a Virabhadra ászanához:

Amikor legközelebb felveszed ezt a testtartást, idézd meg magadban Virabhadra alakját és szellemét és figyeld, milyen így végezni ezt az ászanát!

Ahogy az egyik lábad térdnél meghajlítod, másik lábad egyenesen hátra nyújtva külső talpéled erősen a talajba nyomod, érezd meg ezt a stabilitást, ezt az erőt, amit a lábaidon keresztül a föld elem közvetít felfelé a törzsedbe, a test középpontjába. Olyasfajta harci alapállás ez, amelyben egyfelől megingathatatlanul állsz, másfelől bármelyik pillanatban készen állsz arra, hogy különösebb enegriavesztés nélkül a helyzetnek megfelelően továbbmozdulj, reagálj, lépj. Egyszerre van jelen az erő és a rugalmasság.

A két kar egyenesen előre és hátra nyúlik (Virabhadrasana II), mint egy éles kard, dárda vagy akár az ujjvégek által létrejött energia "kard". Tekinteted határozottan egyesen előre néz (MÁS jógában ez is máshogy), a figyelmet a célon, a feladaton tartva. A mellkas közepét megemeled és bátran kitárod - Shivával az oldaladon még ezt is megteheted, hisz kitárt szívvel sem érhet semmi ártalom.

A térben, az előre-hátra mellett, más irányok is mutatkoznak ebben a pózban. A felfele és lefele irány is megjelenik a test középvonalában, ahogy az ülep süllyed a föld felé, növelve a stabilitást, közben a gerinc, a fej  és Virabhadrasana I-ben a karok és a tekintet is felfelé, az égiek a szellemi felé törekszik. Mindeközben van még egy csavarodó érzet is, ahogy a medencédet fogatod előre (Virabhadra I).

Ha huzamos ideig így állsz, lassan remegni kezd a comb és/vagy a kar. Felhevül a test, és megérzed a föld elem mellett a tűz jelenlétét is - amely kipirosodott arc, felhevült test és verejték formájában feltehetően manifesztálódni fog. Elkerülhetetlen a szembesülés saját gyenge pontjaiddal, akár testi, akár tudati szinten. Figyeld meg az érzéseket, az érzelmeket, amik felmerülnek benned ekkor. Tiszítsd meg magad ezáltal a belső tűz által. Mint Virabhadra, légy alázatos, de kíméletlenül számolj le mindazzal, ami nincs összhangban legbelső hangod szavával.

Ajurvédikus szempontból látható, hogy alapvetően a földes és tüzes jegyek dominálnak ebben az ászabában, ezért a Virabharasana remek póz, mind a Vata mind a Kapha dosha kiegyensúlyozására (erről többet később).

Mindezek alapján nem meglepő tehát, hogy ez a póz, tudati szinten növeli az éberséget, a magabiztosságot, a bátorságot, a kitartást, a stabilitást és természetesen az önismeretet. A harcos edzett figyelme mindenhol egyszerre kell, hogy jelen legyen, nem egy területre fókuszál, hanem az egész testet és a test körüli közvetlen teret egy egységként érzékelve befogja azt figyelmével és azonnal reagál. Nem agresszív, de tudatos és kíméletlenül leszámol azzal, ami nem egyezik meg a magasabb szellemiség törvényeivel.

Om Shanti

Hogyan lélegzünk MÁShogy a jógában?

Három OM mantrával indítjuk a gyakorlást és egyben a MÁS jóga oktatóképzést is. Mindenki kényelmes ülő pózban, Gabi instruálására közös kilégzés, majd belégzés a mantra előtt. Bár viszonylag távol ül tőlem a teremben, a körülöttem felhangzó hangos belégzések mellett is jól hallom azt az átható, mély ujjayi lélegzetvételt, amivel Gabi felkészül az első mantrára. Igyekszem követni, megtölteni a teljes tüdőkapacitásomat a belélegzett levegővel, egészen mélyen le a medencébe lélegezve - de hiába. Amikor úgy érzem, hogy már nem fér sehova több és képtelenség akár még eggyel több oxigén molekulát beszippantanom, Gabi még akkor is javában töltekezik. Aztán kiárad az Om mantra, csodálatosan zeng bele a végtelen külső és belső térbe - egy pillanatra beleolvadok - de végül elfogy a szusz, lassan mindenkinél elhalkul az "mmmmmmm", csak Gabi zengeti még hosszú hosszú másodpercekig... Döbbenet! Hogy fér ebbe a törékeny kis testbe ennyi levegő, ennyi energia??? Tudni szeretném!!!

Mielőtt nekikezdünk a testgyakorlatoknak, a figyelmet a légzésre irányítjuk, tudatos ujjayi légzéssel lélegzünk: először egyenlő hosszú belégzések és kilégzések, majd a belégzés és a kilégzés arányát változtatjuk: rövid belégzést hosszú elnyújtott kilégzés követ pár körön át, majd megfordítjuk, most hosszú mély belégzéseket, rövid erőteljes kilégzések követnek. Ujjayi légzés közben olyasmi hangot hallatunk, mint amit akkor hallhatsz, mielőtt tudattalan mély álomba merülsz. Ezt a hangot úgy érjük el, hogy mélyen a medence-alapba lélegzünk és közben a garatot tudatosan ellazítva a hangszalagok közt egy kis nyílást hagyva hangrést hozunk létre és ezen keresztül áramoltajuk a levegőt. A légzés ilyenkor sajátos hangot ad, amiben a ősi rishik a So Ham mantrát, a légzés mantráját hallották meg.

Bár gyakoroltam már ujjayi légzést, eddig nem alkalmaztam rendszeresen, nincs túl nagy tapasztalatom benne. Korábban nehezen ment, mindig úgy éreztem, hogy kiszárad tőle a torkom mert kissé erőltetem, hogy kijöjjön valami hallható, "dart véderes" hang. Tudtam, hogy nem ez a helyes módja, de hiába próbáltam, pillanatokra sikerült csak, ám huzamos ideig nem tudtam fenntartani. Most is ez történik, érzem, hogy kezd kiszáradni a torkom, mintha az áramló levegő szárazra dörzsölné a garatomat, kellemetlen, egyből jön bennem az ellenállás, nem akarom folytatni, nagyokat nyelek, kiesek a ritmusból. Gabi felhívja a figyelmünket arra, hogy egészen mélyen a medence aljába lélegezzünk, érezzük ezt meg és ez az instrukció segít valamelyest. Kísérletezek a hanggal, a torkom belső érzetével, a nyelvem pozíciójával ahogy így lélegzem, a medence alapba való légzés érzetével, és végül sikerül jobban ellazítanom belül a garat területét és valamelyest mélyíteni a légzést lefelé is.

Figyelem magam, hogyan hat rám az ujjayi légzés, mit tapasztalok. Érzem, ahogy a tüdőm egyre jobban működik, belégzéssel lassan egyre jobban tágul a bordakosaram előre, oldalra és hátra is, érzem ahogy dolgoznak a bordaközi izmok. Figyelmem egyre koncentráltabb lesz, az elmém megnyugszik és elcsendesedik, lassan elhagyom a külvilággal kapcsolatos gondolataimat, visz visz befelé ez a folyamatosan hallható, megnyugtató mégis erőteljes áramló SoooHammmSoooHammmSoooHammm...

A MÁS jógában ászana gyakorlás közben is végig ujjayi légzéssel lélegzünk. Bár ez számomra nem teljesen újdonság - rendszeresen nem szoktam így gyakorolni.

Korábbi tanáraim is nagy hangsúlyt fektettek a légzésre, hogy az ászanát ne izomból igyekezzünk létrehozni és megtartani, hanem érezzük meg, ahogy a légzésen keresztül, a légzés belülről jövő, természetes ritmusával összhangban mozdulunk, ahogy a légzésen keresztül irányított energia-áramlás szinte "önmagától" megtartja az adott ászanát, különösebb fizikai erőfeszítés nélkül. A különbség annyi, hogy korábban tanáraim arra motiváltak, hogy mindig a saját spontán légzésem ritmusához igazítsam a mozdulatot, most viszont ott áll Gabi kint és diktálja az ütemet, amire mindannyian egyszerre lélegzünk - egyszerre mozdulunk. Újdonság ez számomra - egyszerre érzek ellenállást (eddig nem így tanultam, jó ez így?, mi lesz a saját légzésemmel, a saját ritmusommal?) és kiváncsiságot (lássuk, mit hoz ez a fajta gyakorlás).

Ahogy a különböző testtartásokba mozdulunk belégzésről kilégzésre, kilégzésről belégzésre, érzem, ahogy fokozottan kell koncentrálnom, hogy fenntartsam az ujjayi légzést. Itt aztán nincs mód elkalandozni, álmodozni, múltba-jövőbe utazni - teljes figyelmemmel a jelenben kell lennem, mert amint elkalandozok, egyből jelzi a légzésem - halkul vagy akár teljesen meg is szűnik a légzés hangja. Ez remek jelző rendszer arra, hogy észrevegyem, már nem vagyok teljesen jelen abban, amit épp csinálok. Mint egy koppintás a fejre, hogy "FIGYELJ!"

Mindezek mellett érzem, ahogy az ujjayi légzés egészen gyorsan bemelegíti a testemet, erősen megdolgoztatja a köldök területét és onnan szétáramlik az egész testembe ez a melegség (és talán nem csak a fizikai testembe). Felrémlik bennem, ahogy valaki egy korábbi workshopon a köldök központ energetikailag meghatározó szerepéről beszélt - mit is mondott pontosan? nem emlékszem már, utána kell, hogy nézzek. De visszatérve a gyakorláshoz: belégzéskor a rekeszizom, ez a fura, medúza formájú izom kontrakcióban "ellaposodik" és lefelé mozdul, ezáltal egy finom, fiziológiás masszázst ad a belső szerveknek, a bordakosár tágul; majd kilégzéskor a rekeszizom ellazul, újra beboltosul felfelé a mellkas üregébe, a bordakosár összeszűkül. Érdekes megfigyelni, hogy bár a rekeszizom belégzéskor dolgozik, mégis a kilégzési fázis az, ami tudatos "erőkifejtést" igényel, a belégzés szinte spontán megtörténik. Minél jobban sikerül kilélegeznem, annál inkább érzem, ahogy beáramlik a friss életenergia. A különböző testhelyzetekben fenntartva az ujjayi légzést oda lélegzünk, ahova az adott testhelyzetben lélegezni tudunk. Leendő jógatanárként érdemes azt is megfigyelnünk, hogy ez a hely a különböző ászanákban hol van, hogy ebből a tapasztalatból merítve később megfelelő helyre tudjuk irányítani tanítványaink figyelmét.

És hogy miért fontos mindez azok számára, akik egyáltalán nem foglalkoznak jógával? A hétköznapi életben is fontos, hogy észrevegyük, milyen szoros kapcsolat áll fenn a légzés és a tudati (pszichés) és fizikai egészségi állapotunk között. Gondoljunk csak arra, hogy amint sztresszhelyzetben érezzük magunkat, egyből szaporább lesz a légzésünk, vele együtt a pulzusunk is. Ugyanúgy, ahogy tudattalan állapotunkban az elmében jelentkező változás azonnal kihat a légzésre (pl. hirtelen megijedünk -> szapora légzés, heves szívdobogás, vagy akár eláll a lélgzet egy pillanatra), a légzés tudatos szabályozásával visszahathatunk a fizikai testre és az elmére is. Ha képesek vagyunk tudatosan irányítani a légzést, vagy kezdetben csak tudatosítani a légzésben történő változásokat, akkor előbb-utóbb tudatos irányításunk alá vonhatjuk azon fizikai, energetikai és mentális működéseinket is, amikről korábban azt gondoltuk, hogy nem tudjuk őket befolyásolni, rajtunk kívül állóan, maguktól működnek. A légzés tudatosításával, szabályozásával számos betegség kialakulását előzhetjük meg, vagy javíthatunk a kialakult betegségen (pl. légzőszervi betegségek, szív- és érrendszeri betegségek, sztressz-tünetek kezelése).

Mindemellett a helyes, teljes légzés által növelhetjük az általános energia szintünket, az élet-energiánkat, és ezáltal kiteljesedhetünk az életünkben.

Frappáns idézet vagy záró mondat most nem ugrik be, helyette legyen itt zárásként egy kép :-)