Hogyan lélegzünk MÁShogy a jógában?

Három OM mantrával indítjuk a gyakorlást és egyben a MÁS jóga oktatóképzést is. Mindenki kényelmes ülő pózban, Gabi instruálására közös kilégzés, majd belégzés a mantra előtt. Bár viszonylag távol ül tőlem a teremben, a körülöttem felhangzó hangos belégzések mellett is jól hallom azt az átható, mély ujjayi lélegzetvételt, amivel Gabi felkészül az első mantrára. Igyekszem követni, megtölteni a teljes tüdőkapacitásomat a belélegzett levegővel, egészen mélyen le a medencébe lélegezve - de hiába. Amikor úgy érzem, hogy már nem fér sehova több és képtelenség akár még eggyel több oxigén molekulát beszippantanom, Gabi még akkor is javában töltekezik. Aztán kiárad az Om mantra, csodálatosan zeng bele a végtelen külső és belső térbe - egy pillanatra beleolvadok - de végül elfogy a szusz, lassan mindenkinél elhalkul az "mmmmmmm", csak Gabi zengeti még hosszú hosszú másodpercekig... Döbbenet! Hogy fér ebbe a törékeny kis testbe ennyi levegő, ennyi energia??? Tudni szeretném!!!

Mielőtt nekikezdünk a testgyakorlatoknak, a figyelmet a légzésre irányítjuk, tudatos ujjayi légzéssel lélegzünk: először egyenlő hosszú belégzések és kilégzések, majd a belégzés és a kilégzés arányát változtatjuk: rövid belégzést hosszú elnyújtott kilégzés követ pár körön át, majd megfordítjuk, most hosszú mély belégzéseket, rövid erőteljes kilégzések követnek. Ujjayi légzés közben olyasmi hangot hallatunk, mint amit akkor hallhatsz, mielőtt tudattalan mély álomba merülsz. Ezt a hangot úgy érjük el, hogy mélyen a medence-alapba lélegzünk és közben a garatot tudatosan ellazítva a hangszalagok közt egy kis nyílást hagyva hangrést hozunk létre és ezen keresztül áramoltajuk a levegőt. A légzés ilyenkor sajátos hangot ad, amiben a ősi rishik a So Ham mantrát, a légzés mantráját hallották meg.

Bár gyakoroltam már ujjayi légzést, eddig nem alkalmaztam rendszeresen, nincs túl nagy tapasztalatom benne. Korábban nehezen ment, mindig úgy éreztem, hogy kiszárad tőle a torkom mert kissé erőltetem, hogy kijöjjön valami hallható, "dart véderes" hang. Tudtam, hogy nem ez a helyes módja, de hiába próbáltam, pillanatokra sikerült csak, ám huzamos ideig nem tudtam fenntartani. Most is ez történik, érzem, hogy kezd kiszáradni a torkom, mintha az áramló levegő szárazra dörzsölné a garatomat, kellemetlen, egyből jön bennem az ellenállás, nem akarom folytatni, nagyokat nyelek, kiesek a ritmusból. Gabi felhívja a figyelmünket arra, hogy egészen mélyen a medence aljába lélegezzünk, érezzük ezt meg és ez az instrukció segít valamelyest. Kísérletezek a hanggal, a torkom belső érzetével, a nyelvem pozíciójával ahogy így lélegzem, a medence alapba való légzés érzetével, és végül sikerül jobban ellazítanom belül a garat területét és valamelyest mélyíteni a légzést lefelé is.

Figyelem magam, hogyan hat rám az ujjayi légzés, mit tapasztalok. Érzem, ahogy a tüdőm egyre jobban működik, belégzéssel lassan egyre jobban tágul a bordakosaram előre, oldalra és hátra is, érzem ahogy dolgoznak a bordaközi izmok. Figyelmem egyre koncentráltabb lesz, az elmém megnyugszik és elcsendesedik, lassan elhagyom a külvilággal kapcsolatos gondolataimat, visz visz befelé ez a folyamatosan hallható, megnyugtató mégis erőteljes áramló SoooHammmSoooHammmSoooHammm...

A MÁS jógában ászana gyakorlás közben is végig ujjayi légzéssel lélegzünk. Bár ez számomra nem teljesen újdonság - rendszeresen nem szoktam így gyakorolni.

Korábbi tanáraim is nagy hangsúlyt fektettek a légzésre, hogy az ászanát ne izomból igyekezzünk létrehozni és megtartani, hanem érezzük meg, ahogy a légzésen keresztül, a légzés belülről jövő, természetes ritmusával összhangban mozdulunk, ahogy a légzésen keresztül irányított energia-áramlás szinte "önmagától" megtartja az adott ászanát, különösebb fizikai erőfeszítés nélkül. A különbség annyi, hogy korábban tanáraim arra motiváltak, hogy mindig a saját spontán légzésem ritmusához igazítsam a mozdulatot, most viszont ott áll Gabi kint és diktálja az ütemet, amire mindannyian egyszerre lélegzünk - egyszerre mozdulunk. Újdonság ez számomra - egyszerre érzek ellenállást (eddig nem így tanultam, jó ez így?, mi lesz a saját légzésemmel, a saját ritmusommal?) és kiváncsiságot (lássuk, mit hoz ez a fajta gyakorlás).

Ahogy a különböző testtartásokba mozdulunk belégzésről kilégzésre, kilégzésről belégzésre, érzem, ahogy fokozottan kell koncentrálnom, hogy fenntartsam az ujjayi légzést. Itt aztán nincs mód elkalandozni, álmodozni, múltba-jövőbe utazni - teljes figyelmemmel a jelenben kell lennem, mert amint elkalandozok, egyből jelzi a légzésem - halkul vagy akár teljesen meg is szűnik a légzés hangja. Ez remek jelző rendszer arra, hogy észrevegyem, már nem vagyok teljesen jelen abban, amit épp csinálok. Mint egy koppintás a fejre, hogy "FIGYELJ!"

Mindezek mellett érzem, ahogy az ujjayi légzés egészen gyorsan bemelegíti a testemet, erősen megdolgoztatja a köldök területét és onnan szétáramlik az egész testembe ez a melegség (és talán nem csak a fizikai testembe). Felrémlik bennem, ahogy valaki egy korábbi workshopon a köldök központ energetikailag meghatározó szerepéről beszélt - mit is mondott pontosan? nem emlékszem már, utána kell, hogy nézzek. De visszatérve a gyakorláshoz: belégzéskor a rekeszizom, ez a fura, medúza formájú izom kontrakcióban "ellaposodik" és lefelé mozdul, ezáltal egy finom, fiziológiás masszázst ad a belső szerveknek, a bordakosár tágul; majd kilégzéskor a rekeszizom ellazul, újra beboltosul felfelé a mellkas üregébe, a bordakosár összeszűkül. Érdekes megfigyelni, hogy bár a rekeszizom belégzéskor dolgozik, mégis a kilégzési fázis az, ami tudatos "erőkifejtést" igényel, a belégzés szinte spontán megtörténik. Minél jobban sikerül kilélegeznem, annál inkább érzem, ahogy beáramlik a friss életenergia. A különböző testhelyzetekben fenntartva az ujjayi légzést oda lélegzünk, ahova az adott testhelyzetben lélegezni tudunk. Leendő jógatanárként érdemes azt is megfigyelnünk, hogy ez a hely a különböző ászanákban hol van, hogy ebből a tapasztalatból merítve később megfelelő helyre tudjuk irányítani tanítványaink figyelmét.

És hogy miért fontos mindez azok számára, akik egyáltalán nem foglalkoznak jógával? A hétköznapi életben is fontos, hogy észrevegyük, milyen szoros kapcsolat áll fenn a légzés és a tudati (pszichés) és fizikai egészségi állapotunk között. Gondoljunk csak arra, hogy amint sztresszhelyzetben érezzük magunkat, egyből szaporább lesz a légzésünk, vele együtt a pulzusunk is. Ugyanúgy, ahogy tudattalan állapotunkban az elmében jelentkező változás azonnal kihat a légzésre (pl. hirtelen megijedünk -> szapora légzés, heves szívdobogás, vagy akár eláll a lélgzet egy pillanatra), a légzés tudatos szabályozásával visszahathatunk a fizikai testre és az elmére is. Ha képesek vagyunk tudatosan irányítani a légzést, vagy kezdetben csak tudatosítani a légzésben történő változásokat, akkor előbb-utóbb tudatos irányításunk alá vonhatjuk azon fizikai, energetikai és mentális működéseinket is, amikről korábban azt gondoltuk, hogy nem tudjuk őket befolyásolni, rajtunk kívül állóan, maguktól működnek. A légzés tudatosításával, szabályozásával számos betegség kialakulását előzhetjük meg, vagy javíthatunk a kialakult betegségen (pl. légzőszervi betegségek, szív- és érrendszeri betegségek, sztressz-tünetek kezelése).

Mindemellett a helyes, teljes légzés által növelhetjük az általános energia szintünket, az élet-energiánkat, és ezáltal kiteljesedhetünk az életünkben.

Frappáns idézet vagy záró mondat most nem ugrik be, helyette legyen itt zárásként egy kép :-)